Hitben is a nemzethez kapcsolódnak

2019. január 02., címkék: diaszpóra, kanadai reformátusok

„A református egység az összetartozásunk ereje, a biztosíték, hogy nem vagyunk magunkra hagyva itt, a messzi idegenben” – vallja Vass Zoltán, a Kanadai Magyar Református Egyházak Szövetségének elnöke. Az egység évének kezdetén a torontói lelkipásztorral a tengeren túli reformátusságról, a most alakuló Magyar Diaszpóra Missziós Központról és a diaszpórában működő egyházak kihívásairól is beszélgettünk.

Kanadában találkozott a magyar református diaszpóra

2017. június 15., címkék: diaszpóra, reformáció, kanadai reformátusok

Kanadában tartották a magyar református diaszpórának a reformáció 500. évfordulója alkalmából szervezett találkozóját június 7. és 9. között. A Niagara Falls-ban rendezett eseményre Kanadából, az Amerikai Egyesült Államokból, Ausztráliából és Európából is érkeztek egyházi küldöttek, a Kárpát-medencei reformátusságot Bogárdi Szabó István dunamelléki és Kató Béla erdélyi református püspök képviselte. A résztvevők zárónyilatkozatot fogadtak el, amelyben egyebek között hitet tesznek amellett, hogy „a szétszakadozottság ellenére egyek", és hangsúlyozzák, hogy „hitünkben és magyarságtudatunkban az egység munkálásának gyümölcseit tapasztalják".

A fekete szalag napja

2015. szeptember 01., címkék: kanadai reformátusok, lányi gábor, évforduló

Az edmontoni Kálvin Magyar Református Egyház is delegációval képviseltette magát a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja alkalmából az albertai parlament épületében tartott megemlékezésen augusztus 23-án. Az emléknap eredetét az 1939. augusztus 23-án aláírt Molotov-Ribbentrop paktum adja, amely tragikus módon határozta meg a közép-kelet európai népek II. világháború alatti és utáni sorsát. Lányi Gábor lelkipásztor beszámolója a Parókia Portálnak.

„A századik juh nyomában…”

2013. június 02., címkék: kanadai reformátusok, amerikai reformátusok (hrca), diaszpóra, amerikai reformátusok (kálvin egyházkerület)

Észak-Amerikai Magyar Református Diaszpóra Konferenciát tartottak Niagara Fallson, ahol a Kárpát-medencei református egyházakat a Generális Konvent elnökségének háromfős küldöttsége képviselte. Az eseményen felszólalt és a résztvevőket köszöntötte a magyar kormány több jelenlévő református tagja is.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.